A gyászról

A gyászt a halálesetekkel szokták összekötni, de valójában számtalan dolgot meggyászolhatunk, különös módon még akár örömteli életeseményekhez kapcsolódva is, mint például egy iskola befejezése, családi helyzet változása, költözés. Ha haláleseti gyászról beszélünk, mikor érdemes segítő szakemberhez fordulni? Úgy gondolom, egyéni kísérést kérve akár rögtön a haláleset után, sőt: ha betegség miatt előre tudható a halál bekövetkezése, akár már ebben az időszakban is. A kísérés, az érzelmeink kimondása, megosztása könnyebbé teszi az elfogadást. A csoportos gyászfeldolgozást is mindenképpen javaslom (gyaszportal.hu), de ebben az esetben várjunk 2-3 hónapot, mikor a teljes letargia  után már egy kicsit nyitottak tudunk lenni a csoporttársak bajára is. A gyászcsoportok nem a szomorúságról szólnak, bár természetesen az is van bennük, hanem az élethez való visszatalálásról, és tapasztalatom szerint a tízalkalmas folyamat végére mindenki kisebb vagy nagyobb mértékben jobban lesz.
A gyásszal kapcsolatos fő vezérmondatom, hogy minden érzés megengedhető és minden érzés normális. Ez egy kavalkád, van benne a szomorúság és magány mellett düh, bűntudat, kiüresedés, megkönnyebbülés és még sokminden más. A gyászkísérő segít ezeket az érzéseket normalizálni, elfogadni. A gyászoló sokszor attól tart, megőrül, de ez a veszély valójában nem fenyeget.
Sok orvos ír fel merő jószándékból gyászolóknak antidepresszánst, pedig a gyász nem betegség. Számos ponton hasonló a megjelenési formája a depresszióhoz, lehangoltság, kedvetlenség, energiahiány, fertőző betegségek iránti fogékonyság, alvászavar, étvágyváltozás, de a gyászhoz nem társul értéktelenség-érzés, és bár korlátozottan, de a gyászoló képes megőrizni örömképességét. Nem érdemes a gyász megélését hangulatjavítókkal elnyomni, mert a feldolgozatlanul maradt gyász  egy esetleges újabb veszteség után erőteljesebben fog feltörni. A fájdalmat, szomorúságot meg kell élni, hogy utána békésen tudjuk magunk mögött hagyni.
Milyen önsegítő módszereket alkalmazhatunk gyászban? Érdemes a bennünk kavargó érzéseket kibeszélni, egész nyugodtan újra és újra, ha található körülöttünk együttérző hallgatóság, de ha egyedül vagyunk, írhatunk naplófeljegyzéseket, akár verset is, hallgathatunk a hangulatunkhoz illő zenéket, mandalázhatunk, festhetünk, sétálhatunk a városban és a természetben, fordulhatunk vigasztalásért kutyánkhoz, cicánkhoz. Lehetőleg ne kerüljük a társaságot, ha valahova meghívnak, akkor se, ha előtte úgy gondoljuk, nem esne jól, egy kis kikapcsolódás, pár órányi másra figyelés jót tesz. Igyekezzünk azonos időben lefeküdni, mert a kialvatlanság is hozzájárul a hangulatromláshoz.
Meddig tart a gyász? A gyász időtartama több tényezőtől függ, az egyéni sajátosságokon túl a kapcsolattól, a korábbi veszteségektől, a haláleset körülményeitől. Szokták emlegetni a bűvös  1 évet, ami alatt minden ünnep és jeles nap egyszer megtörténik, de én több szakértővel együtt sokak tapasztalata alapján úgy gondolom, az az egy év az legalább kettő, természetesen nem kőbe vésve, hanem széles idősávban mozogva, és bizony nem egy egyenesen felfelé haladó út ez: sokszor, mikor a visszafordíthatatlanság tudatosodik, a gyászoló hangulata még rosszabbá válik. Aztán lassacskán mégiscsak egyre inkább megtalálja az örömöket is az életben, de ehhez arra van szükség, hogy ne fusson el előlük, merje néha jól érezni magát, engedje ezt meg magának. A gyászfeldolgozás semmiképpen nem jelenti az elhunyttal való kapcsolat megszűntét, ugyanúgy lehet szeretni továbbra is, és egyéni hitrendszerünknek megfelelően akár érezhetjük mi is az ő szeretetét.